A sulitól nem messze, az utcán sétálok, hazafelé igyekszem, mikor valaki befogja a számat és hátrafelé kezd húzni egy sikátorba.
- Nem bírod ki, igaz? – fordulok felé csillogó szemekkel.
- Mert megőrjítesz! – lép közelebb, ami hatására a falnak simulok. Az arcomhoz nyúl, kisimítja belőle a kósza tincseim.
- Még a végén meglát valaki... – suttogom.
- Ugyan, erre senki sem jár – kacsint rám, majd ajkait az enyémhez nyomja. Lassan mélyítem el a csókot, ami most is olyan lágy, mégis vad. Egyszerűen elveszi az eszem vele.
Az ébresztőórám hangos rikácsolására kelek. Morogva csapok oda, ahol sejtem a kis kütyüt.
- Miért pont most? – morgom. Ütésem épp ekkor ér célba, ám nem épp az ébresztőóra fúródik a tenyerembe. Ijedten kapom el a kezem, fejemet felemelem a párnából.
- Szét akarod püffölni a berendezést? – Szemem a vigyorgó arcra siklik, agyamban elemi erővel megy fel a pumpa.
- Te mégis mi a szent szart keresel itt? – pattanok fel, majd kicsit megszédülök a hirtelen mozdulattól.
- Nem is örülsz nekem? – a vigyor egy pillanat alatt tűnik el az arcáról.
- Mit vártál? Hogy a nyakadba ugrok? – vonom fel a szemöldököm. A fiú sóhajt.
- Nem állnék ellen... – válaszolja végül.
- MI VAN?? – vágok WTF?-es fejet. A srác hozzám lép, végigsimít a karomon.
- Ne érj hozzám! – kiabálom le a fejét. Cseppet sem érdekli, hogy nem sok kell, hogy kikaparjam a szemeit, amivel szinte levetkőztet. Komolyan, nem értem, mi ütött belé.
- Mea... – simítja meg az arcom. – Legyél a barátnőm. Az enyém, és ne a Sabakué.
- Micsoda? – döbbenek le. – Itachi, én nem... – kezdeném mondani, hogy nem vagyok Gaara barátnője, és egyelőre nem akarok kapcsolatot, ám mielőtt végigmondhatnám, lesmárol. Csak egy kicsit döbbenek le az első néhány pillanatban, kb úgy, hogy majd' elájulok. Na nem ám azért, mert olyan fergetegesen gyengéd és szenvedélyes volt a csók, hanem mert ledöbbentett, hogy valamit érez irántam. A csók a legkevésbé sem gyengéd. Inkább kissé erőszakos és sürgető. Próbálom eltolni magamtól, de nem engedi. Karjait a derekamra fonja, hogy még véletlenül se tudjak elszabadulni a csókból. Egyre szorosabban ölel, már levegőm nincs is egyrészt a csók miatt, másrészt pedig, mert kiszorítja belőlem a szuszt is. Kétségbeesetten kezdem öklömmel verni a hátát, mire veszi a lapot, a szorítás gyengül, karjai lehullanak rólam. Abban a szent minutumban tolom el magamtól, majd megajándékozom egy monoklival, amit öklöm okoz a szeme alatt.
Itachi egy kis ideig meglepődötten néz rám, talán nem gondolta, hogy ilyen erősen is tudok ütni. Hát tény, hogy elég vékony a karom, mint a testalkatom is, és ezért sokan azt gondolják, hogy egy tollpihénél többet nem igazán bírok el, de mint szoktam mondani: A látszat elég sokszor csal. Hisz ki gondolná a suliból is, hogy Mea Tenshi és Sabaku no Gaara eléggé összegabalyodtak az elmúlt napokban. Folyton szidjuk egymást, úgy beszélünk a másikkal, mint a legnagyobb senkivel, azonban titokban egy elég békés kapcsolatunk van. Várjunk csak? Akkor én most tényleg járok Gaaraval? Nem, ez hülyeség!
A már dühös fekete szempárba nézek. Lassan elindul Ita felém, mire hátrálok. Talán nem kellett volna megütnöm. A falhoz lapulok, ő elém lép. Lassan simítja hátra egy kósza tincsem. Ahogy a szemébe nézek, látom, hogy dühének semmi nyoma. Ez aztán az érzelemhullámvasút... Szemei csak gyengédséget sugároznak felém, ami kicsit megnyugtat.
- Kérlek, csak gondold át a dolgokat. Én is meg tudom azt adni neked, mint Ő. Sőt, még többet is! – próbál győzködni.
- Nekem nem kell semmi, Itachi! Nem azért állok közel Gaarahoz, mert Ő ezt meg azt megadhat nekem. Érzelmi oka van. Szeretem Őt! – világosítom fel, mire kicsit hátrahökköl.
- Hogy tudod szeretni őt? Nincs benne semmi szerethető!
- Te nem értesz semmit! Tudod egyátalán, mi az a szerelem? Kétlem! Menj el, Uchiha, és hagyj már végre békén! – lökdösöm kifelé, majd mikor kinyitom a bejárati ajtót, hogy azon is kilökjem, ledermedek. Gaara áll ott, és a párosunkat nézi. Lehet kicsit félreérthető a helyzet, hogy Itachi nálam van?
0 Megjegyzések