1. fejezet
Új iskola, új élet. Na jó, az élet része nem igaz. Én maradok a régi, aztán vagy elfogadnak, vagy nem. A Konoha High School érdekes egy iskola. Már amikor először belépek, szemet szúr a sok klikkesedő társaság, a néhány magányosan lévő személy, valamint a csókolózó párok.
2. fejezet
A terembe belépve azonnal megpillantom a vörös sátánt. Összefont karokkal ül egyedül, és mily meglepő, ismét csak mellette van üres hely. Nagyot sóhajtok
3. fejezet
Gondoltál valaha arra, hogy az álmok valóra válhatnak? Én nem hiszek ebben. Mégis, mikor eszembe jut a vörös hajú fiú, aki az én szememben maga a Sátán, rájövök, hogy megint előző éjjel ő szerepelt álmomban. Az arcát sosem látom. A hangját nem hallom, mégis tudom, hogy ő az.
4. fejezet
Ha az élettől megkapsz egy személyt, akiben feltétel nélkül bízhatsz, ne ereszd el soha. Én megkaptam. Nem. Sokkal többet kaptam. Egy nagyszerű húgot, aki mindig mellettem áll. Aki nem bánt, mint a többi ember, hanem inkább segít.
5. fejezet
Furcsa, hogy az embereknek nincs semmi más témájuk, mint a más személyek közti vita, balhé, és a mások nyomora.
6. fejezet
Szívem gyorsan ver, szemem a Sátánéba mered. Ereimben szinte megfagy a vér. Meg fog csókolni! Ezután mégjobban fog fájni a közömbössége! Nem akarom!
7. fejezet
- Te tényleg Gaaraval jársz? -fut hozzám Hinata. Jéé, szóba mer velem állni?
- Közöd? - kérdezek vissza flegmán.
- Most miért beszélsz így velem? - szeppen meg, mire erőltetetten felnevetek.
8. fejezet
Néhány méternyi távolságra követem a Sátánt. Még mindig túl nagy a tömeg körülöttünk, pedig nyugodtabb hely kéne ahhoz, hogy normálisan tudjunk erről az egészről beszélni.
9. fejezet
A lány szemébe nézek, látom a hezitálást. Kétségbe van esve, ez abból is látszik, hogy idegességében a körmeit piszkálja.
10. fejezet
A fájdalom – ami a szívembe mar, mikor a smároló Gaara-Sakura párost nézem – hirtelen mintha szét akarna feszíteni. De miért fáj? Miért érzem ezt? Hisz semmi közöm Gaarahoz. Az érzések, amit iránta érzek, mégis ezek szerint erősebbek, mint amiről én tudtam.
11. fejezet
- Te miről beszélsz? – vonja össze szemöldökét. Látszik rajta, hogy nem ért abból semmit, amit mondok. – Nem volt semilyen verseny.
12. fejezet
Fájni fog a magány. Körül fog venni a fájdalom. Hisz nem lehet, hogy az álmom valóra váljon! Hogy megkapjam Őt... Hogy az enyém legyen... Képtelenség!
13. fejezet
A fájdalom folyton mar belülről. Amit Gaara tett velem... Miért nem haragszom rá? Hisz csak játszott velem! Az a csók... Olyan édes volt, mégis tele volt bűnnel. Nem lett volna szabad a hatása alá kerülnöm. A közelében mégis elgyengülök. Ha arra a jegességet sugárzó, mégis gyönyörű szempárra gondolok, szét tudnék folyni a padlón. Pedig ez nagyon nem vall rám.
14. fejezet
Sikítani tudnék, mikor megérzem a hideg pengét a torkomnak nyomódni. Vagy egyszerű kés lehet, vagy bicska. Más nem jut eszembe. A félelem eluralkodik rajtam, de nem adom jelét. Nagyot nyelek, talán ez az, ami elárulhatja jelenlegi legerősebb érzelmemet. Félek.
15. fejezet
A penge jeges hidegsége ismét torkomon táncol, apró vágást ejt bőrömön, mire alig észrevehetően összerezzenek. Meg akar ölni! Meg fog ölni!
16. fejezet
A következő nap ugyanúgy telik, mint a többi. Mindenki lenézően elfordul tőlem, de már valahogy semmi sem olyan, mint eddig. Mióta Gaara kimondta, hogy szeret, én a fellegekben járok. Folyton csillog a szemem, és mosolygok. Az eddigi közömbös, "akkor sem láttok tőlem még egy halvány mosolyt sem" Mea eltűnt.
17. fejezet
A szobám rideg sötétjében ülve gondolkozom. Hogy is jutottam el idáig, ahol most vagyok? Mivel is ártottam Sakurának? Nézzük csak... Beszóltam neki... Bántottam... Szinte már riválisként kezeltem. Nem is tudom, most melyikünk nyert. Komolyan nem tudom. Hiszen ő ellenem fordított mindenkit.
18. fejezet
A sulitól nem messze, az utcán sétálok, hazafelé igyekszem, mikor valaki befogja a számat és hátrafelé kezd húzni egy sikátorba.
19. fejezet
Ahogy a türkiz szempárba nézek, bennem életre kel a félelem. Nem lágy a pillantása, mint szokott mostanában a közelemben – persze csak sulin kívül –, hanem jeges, közömbös, érzéketlen. Bár az utóbbi talán mégsem igaz. Egy érzelem sugárzik belőle. A düh.
20. fejezet
Ha Setsuko nem lenne, fogalmam sincs, mi lett volna. Talán a földön feküdnék még mindig, és várnám, mikor öl meg a fájdalom. De szerencsére az én Angyalom még időben érkezett, és bekötötte a fejemen lévő, elég mély sebet.
21. fejezet
Lassan válnak el ajkaink egymástól, majd mikor kinyitom a szemem, a Sátánom csillogó szemeivel találom szemben magam. Rámosolygok, mire Ő is megkönnyebbülten elmosolyodik. Talán arra számított, hogy kezem csattanni fog az arcán a csók után?
Epilógus
Mikor a világon magadat érzed a legboldogabbnak, semmi sem számít. A múlt, a sok fájdalom, amit átéltél, mind mintha elszállnának. Mikor a Nagy Ő már a tiéd, csak a tiéd, a boldogságod határtalan. És talán ez így is marad örökre.
