Gondoltál valaha arra, hogy az álmok valóra válhatnak? Én nem hiszek ebben. Mégis, mikor eszembe jut a vörös hajú fiú, aki az én szememben maga a Sátán, rájövök, hogy megint előző éjjel ő szerepelt álmomban. Az arcát sosem látom. A hangját nem hallom, mégis tudom, hogy ő az.
Az élet... nos mit mondjak, nem egy tündérmese. Főleg akkor nem, ha abba a személybe szeretsz bele, akit leginkább el akarsz kerülni. De hiába próbálkozol, mert mindenütt ott van. Mindenütt látod magad körül. Mindenkiben őt látod.
Dühösen robogok be az osztályterembe, mögöttem a Sabaku no fiú. Szadistán néz utánam, biztosan élvezi, hogy felbaszta az agyam. Próbálom nyugtatni magam, nem akarom megadni neki azt az örömöt, hogy idegesen lásson.
- Tenshi! - hallom meg a Sátán hangját. Megfordulok.
- Mit akarsz, Sabaku? - morrgom.
- Vigyázz magadra! Nehogy baj érjen! - figyelmeztet. Osztálytársaim félve néznek Gaarara, majd rám, várva a reakcióm.
- Pont tőled fogok ám félni. - gúnyolódom. A következő pillanatban már a falhoz vagyok szorítva. Gaara jeges, gyilkos tekintete szinte szétmar, ahogy szemembe néz.
- Lehet, nem ártana. - néz a szemembe még szúrósabban.
- Mi folyik itt? - lép be Kakashi, de mi mintha meg sem hallanánk, még mindig egymás szemébe nézünk. - Tenshi, Sabaku, a helyetekre!
Gaara a tanárra néz, majd ismét a szemembe. Végül elenged, és leül a helyére.
Az óra végét a csengő jelzi, majd egy emberként áll fel mindenki, és igyekszik ki szünetre. Még bent állok egy kicsit, hagyom, hogy a tömeg oszoljon. Setsuko lép hozzám.
- Mi volt az a balhé? - érdeklődik.
- Egy elsőst fenyített meg, mert szegény csaj véletlenül neki ment. Csak közbeavatkoztam, mire felbaszta az idegeim.
- Gaaraval nem jó konfliktusba kerülni. Nagynak képzeli magát, mert az apja az igazgatóhelyettes.
- Ezt nem is tudtam... - gondolkodom el.
- Ja. Szóval őt nem valószínű, hogy kirúgják. - sóhajt bosszúsan a vörös csaj.
- Sziasztok, csajok! - karolja át a nyakam Naruto. - Te Mea, mi volt az a balhé?
- Kérdezd Setsukot, én nem mondom el még százszor! - indulok ki a folyósóra.
- Miért érzem azt, hogy benne és Sabakuban sok hasonlóság van? - néz utánam az Uzumaki.
- Hülyeség. - indul ki Setsu is.
Kezdem unni, hogy majdnem minden órán a Sátán mellett kell ülnöm. Hogy szabaduljak meg az iránta érzett... szerelemtől? Ha egyátalán ezt lehet szerelemnek hívni.
Az udvar egy eldugottabb részén ülök a földön, a suli épületének dőlök. Utálom, mikor előjön a gyengeségem, de méginkább, ha ezt mások is látják. Ezért bújok el a külvilágtól.
Léptek hangját hallom. Gyorsan letörlöm könnyeim, épp ezután ér mellém a Watanabe lány
- Minden rendben? - nyújt felém egy zsepit, amit egy halvány mosollyal el is fogadok.
- Honnan tudtad, hogy itt vagyok?
- Mindig idejösz, mikor baj van. Már egy hónapja. - Egy hónapja járok ebbe a suliba, pedig már sokkal hosszabb időnek tűnik.
- Honnan...? - nézek a szemébe.
- Mea, ha meglátnád, hogy kik próbálnak a barátaid lenni... ha észrevennéd, kik figyelnek oda rád, nem lennél magányos. - simít végig arcomon a lány.
- Miért számítanék neked. Fogalmad sincs, ki vagyok. - fordítom el a fejem.
- De. Figyelj, tudom, hogy szereted Gaarat. - kezdi, mire rá nézek. - Azonban ez nem viszonzott.
- Tisztában vagyok vele.
- Tudom, hogy érzékeny vagy. Tudom, hogy fáj neked ez az egész, csak nem mutatod ki. Én is ilyen vagyok. Próbálom a gyenge pillanataimat eltitkolni. De barátok kellenek. - mosolyog rám.
- Engem mindenki eltaszít magától.
- Van, aki nem. Csak meg kell találni azt a személyt, aki igaz barátod, és akinek elmered mondani minden titkod.
- Ki lenne mégis a barátom? Elfordulnak tőlem, mikor nem is ismernek.
- Tudom, Mea. Velem is ez történt. Még mindig. Próbálom megkeresni az igaz barátomat, aki olyan, mint én. Megtaláltam őt, de úgy tűnik, ő még nem engem. - sóhajt szomorúan.
Könnyeimet útra engedem, most nem zavar, hogy nem vagyok egyedül. Setsu átölel vígasztalóan.
- Rám számíthatsz mindenben! - suttogja.
- Köszönöm. - szipogom.
0 Megjegyzések