A napfény a függönyön keresztül tör utat magának a kis szobába, azon belül is, mintha minden fény az ágyamon gyűlne össze. Morgolódva fordulok a másik oldalamra, de a fény csak nem hagy tovább aludni. Magam mellett kezdek tapogatni Itachi után, de nem érzékelem, így álmosan nyitogatni kezdem a szemeim, majd azokat megdörzsölve ülök fel az ágyamban. Kell pár pillanat, hogy körülnézzek, és a kómás agyamig is elérjen a tény, hogy egyedül vagyok immáron a helyiségben.
Eszembe jutnak az éjszaka történtek, és akaratlanul is mosoly kúszik az ajkaimra. Itachi mondatai, gyengédsége, érintései, csókjai mind élénken élnek az emlékezetemben, szinte olyan mintha most is magamon érezném őket, mégis távolinak tűnnek. Mintha nem is tegnap történt volna az egész, hanem napokkal vagy hetekkel ezelőtt, amit pedig nem tudok hova tenni.
Olyan más volt akkor. Mintha nem is teljesen lett volna önmaga, mégis ugyanazt sugározta felém, mint évekkel ezelőtt. A mondata mégsem hagy nyugodni. "Szexelnünk kellene..." – mondta akkor, ami nagyon nem volt itachis. Ő mikor mondana ilyet valakinek? Mikor tenne ajánlatot az az Itachi, akit anno megismertem? Mondjuk róla a klán legyilkolását sem tudtam volna megmondani, mégis meggtette azt is. De ez a mondat... nem stimmelt.
A fürdőmbe belépve elkészülődök minden reggeli teendőimmel, majd kilépek az ajtómon. A folyósón egy lélek sincs, viszont hangokat hallok lentről. Mennyi lehet az idő? Már mindenki ébren lenne? A konyha felé veszem az irányt, ahol a csapat egy részét meg is lelem. Konan a szokásos délelőtti programját végzi, avagy főz a csapatra. Sosem irigyeltem a nőt, nem egyszerű ennyi éhes szájra alkotni, bár tény, hogy Nichi és az én csatlakozásommal kevesebb gondja van talán. Igyekszünk megosztani a munkákat, de most ő a soros a főzésben.
Kisame saját magát nem meghazudtolva próbálja kicselezni Konant, hogy egy-egy falat kóstolót el tudjon csenni az ínycsiklandó fasírtgolyókból, amik egy tálban hűlnek épp, de a nő mindig észreveszi a stiklit, és a kékség kezére csap. Deidarára pillantva meglátom a szemeiben azt a szomorúságot, amit barátja elvesztése okozott, ám Tobi nem hagyja békén, próbálja jobb kedvre deríteni. Bohóckodik, és nyaggatja, hogy "Deidara-senpaaaaaai, legyél vidám! Gyerünk, nagy mosolyt kéreeeeek!". Szinte már lehetetlen nem nevetni rajta és a próbálkozásain, ami úgy tűnik, Deidaránál is hatásos, mert felkuncog. Olyan rég hallottam már őt nevetni, megmelengeti a szívem.
És végül megpillantom Itachit is, aki a történéseket figyeli kifejezéstelen arccal, miközben a reggeli kávéját kortyolgatja. A szívem nagyot dobban a látványán, a haja két oldalt az arcába lóg, akárhányszor a kávé fölé hajol, hogy megfújja azt, a pólója feszül a felsőtestén, ami hatására akaratlanul is eszembe jut a félmeztelen teste, a bőrének a tapintása, a csókjai. És végül azok a szép fekete szemek, amikkel rám néz, és kérdően felvonja a szemöldökét. Ekkor esik le, hogy már talán percek óta is ott állok az ajtóban, és őt nézem, mint valami szerelmes tinilány. Talán még szivecskék is röpködtek a fejem körül, ki tudja.
A pillantása úgy hat rám, mint egy jól irányzott pofon. Nem látok benne semmit, ami arra utalna, nem bánta meg, ami kettőnk közt történt. Közömbös, mint mindig, ez pedig csak azt a gondolatot veri a fejembe, hogy átvert. Nem jelentek neki semmit, csak játszott velem egész eddig. Minden csók, érintés, a szex, mind csak egy trükk volt, amivel ismételt kést döfött a szívembe és darabokkra törte a lelkem. Mintha semmi sem történt volna.
- Áh, Mea, felébredtél? - fordul felém nagy mosollyal Konan, én pedig nehezen bár, de egy magabiztos mosolyt erőltetek az arcomra.
- Fel - szólalok meg. - Csak egy pohár vízért jöttem, aztán megyek is edzeni - ismertetem a terveim a jelen lévőkkel, és közben nagyon igyekszem nem Itachira nézni, nehogy megtörjön az álcám. Ő bezzeg még egyet akar belém rúgni.
- Segítsek? - hallom meg a hangját. Most erre mit reagáljak? Ha elutasítom, azzal azt bizonygatom, hogy ő nyert. Ha viszont elfogadom, azt fogja hinni, odavagyok érte. Jó, ez speciel igaz is, de neki nem kell tudnia. Viszont azt semmiképp sem hagyhatom, hogy győztesként gondoljon magára, inkább higyjen egy fangirl-nek.
- Igen, az jó lenne – nézek egy fél pillantással rá, majd fogok egy poharat, és megtöltöm. Nagyot kortyolok a vízből, mikor Konan szólal meg.
- Örülök, hogy végre kibékültetek – mosolyog ránk.
- Hát még én – ironizálok, de mielőtt még bármit is mondhatnának, felmegyek a szobámba elkészülődni. Az utolsó pillantás, amit el sikerül kapnom, Deidaráé, aki jól láthatóan nem örül annak, hogy az Uchihával fogok edzeni. Pillantása legalábbis aggódást, féltést és idegességet tükröz.
Nem hiszem el, hogy képes volt ezt megtenni velem az a tökéletes idióta – morfondírozok magamban, miközben a szekrényajtómat feltépem, hogy kivegyem belőle a megszokott vörös-fekete edzőruhám. Ahogyan éjszaka nézett és hozzám ért... Várjunk csak! Itachin most feszült a póló, viszont éjjel még nem tűnt ennyire izmosnak. Pontosan emlékszem rá, hogy amikor a karját simítottam, nem volt ennyire... kigyúrva, mint most reggel. Egy éjszaka alatt mekkora izomtömeget szedhet fel egy ember? Biztosan nem ekkorát!
Le kell ülnöm egy pillanatra az ágyamra, ahogy tudatosul bennem szép lassan, hogy az egész csak egy nagyon valósághű álom volt. Álmodtam az éjszakai történéseket, és valójában nem is történt meg. Nem feküdtem le vele, így nem is vágott át. Ami azt illeti, most jogtalanul haragudtam meg rá, hiszen jelenleg nem is tett semmit ellenem. Oh, te jó ég! Hogy hihettem, hogy valóság volt? Hogy nem kapcsolat az agyam, hogy az egész csak a fantáziám szüleménye?
Némi csalódottságot érzek a lelkemben, hiszen nem akarom, hogy csak álom legyen. Szeretem Itachit. Igen, most már biztos vagyok benne. Ez az álom ráébresztett arra, hogy bármi is történt a múltban, a szerelmem Itachi iránt nem szűnt meg. Amióta itt vagyok, lassan tért vissza belém minden, amit egykor éreztem iránta, most pedig szinte ugyanott tartok, ahol anno, mikor barátok voltunk Itachival, miközben én fülig szerelmes voltam bele. Nem tudok ellene már küzdeni, és nem is akarok. Akarom azt a férfit, és újra meg fogom szerezni.
0 Megjegyzések