Ahogy a türkiz szempárba nézek, bennem életre kel a félelem. Nem lágy a pillantása, mint szokott mostanában a közelemben – persze csak sulin kívül –, hanem jeges, közömbös, érzéketlen. Bár az utóbbi talán mégsem igaz. Egy érzelem sugárzik belőle. A düh.
- Ez meg mit keres itt? – morogja.
- Hát... hozzám jött, de már megy is – válaszolom. Próbálom a félelmem elnyomni, és felvenni a maszkom, de – most, hogy Gaara tudja, igazából ez csak álca, – valahogy nem megy.
- Én nem félemlítenélek meg, mint egyesek – fordul felém Itachi. Mondatára Gaara hangosan morran. Összerezzenek.
- Elmész a barátnőm közeléből! – rángatja ki a Sátán Itát. Az Uchiha lefogja a Sabaku kezét, majd ezt követően verekedés jön létre kettejük közt.
Ledermedek. Tudom jól, hogy szét kéne választani őket valahogy, lábam mégsem mozdul. Mintha szorosan a padlóhoz kötötték volna, hogy még véletlenül se tegyek feléjük egy lépést. Fejemben mondatok pörögnek. Amiket Gaara mondott... Azon a bizonyos éjszakán: "Szeretlek!". És most az előbb: "Elmész a barátnőm közeléből!". A barátnőjének nevezett. Most először. De mégis fejemben ott motoszkál a "Mi lenne, ha...?" kérdés. Ha mondjuk most nem jött volna... Akkor is vajon a barátnőjének nevezne?
Nincs időm tovább gondolkozni ezen, a vér szaga megcsapja az orromat, mire feleszmélek.
- ELÉG LEGYEN MÁR EBBŐL, A ROHADT, SZÉJJELB*SZOTT ÉLETBE IS MÁR! – ordítom le a fejüket, de nem sokat hat, ugyanúgy folytatják. Érzem, hogy kezdek kétségbe esni, de a düh erősebb bennem. Mégis mi az, hogy nem figyelnek rám? Hát azért mégis az én házam előtt verik pépesre egymást, nem?
- Ha... még... egyszer is... a közelébe... mész..., kinyírlak! – minden egyes szó után Gaara teljesnek tűnő erővel vágja gyomorszájon Itachit, aki a végére már vértengert hány.
- Csak félelemből van veled! – nyögi Itachi fájdalomtól teli hangon, de még így is elég hangosan, szinte kiabálásszerűen.
- HOGY A JÓ ÉLET MEGB*SSZA ÁM, MOST AZONNAL FEJEZZÉTEK EZT BE! – hörgök. Feléjük mozdulok, de Gaara hátrataszít. A földre esek, fejem nagyot koppan a padlón. Ita felém néz aggódóan, ám ekkor Gaara "megsemmisítő" rúgást mér az Uchiha hasába, amitől a fiú összerogy.
- Elég volt... – nyöszörgöm. Érzem, hogy nem vagyok teljesen eszméletemnél, fejemet eléggé beütöttem, és a belé nyilaló fájdalom szinte elveszi minden józan gondolatomat.
- Mea... – térdel le mellém a Sátán. Szemei aggódóan fürkésznek.
- Hagyjál...
- Kicsim... – most először hív így, mégsem érzek semmi boldogságot ettől a szótól. Már nem.
- Húzzatok el innen mind a ketten most azonnal – morgom.
- De... Vérzik a fejed! – jön rá a fejemből csurdogáló apró vérfolyamból.
- Húzzatok el a picsába! – mondom erélyesebben, bár hangomban hallatszódik a fájdalom. – Egyikőtöket sem akarom többé látni! – mondom ki, amit amúgy normál esetben nem gondolnék komolyan, mégis most így érzem. A fiú egy ideig ledöbbenve néz, szerintem azon gondolkodhat, mit reagáljon erre.
- Ha valóban így gondolod... – feleli végül, mire én bólintok. Feláll, elindul. Nem sokkal utána, mikor Itachi jobban van, megindul felém, de feltartom kezem, ezzel megállásra bírom.
- Mea...
- Te is menj a közelemből! – sziszegem. Szemem sarkából látom, hogy hezitál, mégis odajöjjön-e hozzám, végül sóhajt egyet, és elmegy. Még látom, ahogy előveszi a telefonját és tárcsáz valakit, majd látásomat elhomályosítják a könnyeim, amik még nem buggyantak ki szemeimből.
0 Megjegyzések