Sikítani tudnék, mikor megérzem a hideg pengét a torkomnak nyomódni. Vagy egyszerű kés lehet, vagy bicska. Más nem jut eszembe. A félelem eluralkodik rajtam, de nem adom jelét. Nagyot nyelek, talán ez az, ami elárulhatja jelenlegi legerősebb érzelmemet. Félek.
- Bogárka, csak nem félsz? – Hangján jól ki lehet venni, hogy vigyorog.
- Nem – vágom rá, mire olyasmi történik, amire nem számítottam volna.
A meleg lehelletét érzem ajkaimon. Ez mentol? Szent ég, most komolyan le akar smárolni? Egyátalán ki a franc ez? Lábamat előre lendíte...ném, ha nem lenne mindkettő megkötözve. Ilyen nincs!
- Nyugalom, Tenshi! – suttogja. Ez a megszólítás... És ez a hang... Suttogva még elváltoztatottan is teljesen más, mint hangosan. Felismerhetőbb.
- Gaara... – suttogom ajkaiba, amiket már az enyémen érzek. Lábaim megremegnek, hiába szorítja erősen térdei közé. Érzem ajkai puhaságát, ahogy lassan, érzékien csókolni kezd. Nem hiszem el, hogy képes volt elrabolni! Nem hiszem el, hogy kést szorított a nyakamhoz. Gaara, csak egyszer szabaduljak ki a kötelekből, és elevenen megkínozlak!
Óvatosan alsó ajkamba harap, de csalódást kell, hogy okozzak neki, nem nyitom el ajkaim. Dühösen belefújtat a csókba, majd erősebben mar ajkamra, mire a fájdalomtól önkéntelenül is elnyitom ajkaim. Azonnal ki is használja a helyzetet, nyelvét a számba csúsztatja, és azt hiszem, ez az a pillanat, mikor végleg legyőzötten érezve magam, engedek akaratának. Már nem ficánkolok, nem próbálok ellenállni. Csak egyszerűen hagyom, hogy kiélvezkedje magát.
Nem tudom, hány perc telhetett el, mikor végre hajlandó hagyni, hogy levegőt vegyek. Igaz, hogy nem csókoltam vissza, de nem is jutottam egész végig levegőhöz, így örömmel konstalálom, mikor az éltető oxigén elárasztja a tűdőm.
- Végeztél? – kérdezek rá, mikor hallom a zihálását csillapodni.
- Még nem – jön a válasz, majd egy pillanattal később ismét ajkaimat ostromolja. Újra ficánkolni kezdek először az ellenállástól, majd mikor ismét megérzem nyelvét a számban, kezdek lenyugodni. Ízlelőszerve végigsimít az enyémen, mire öntudatlanul csókolok vissza. Belemosolyog a csókba, majd rájön, megint miért kezdek ficánkolni. Elválik ajkaimtól. – Ajánlom, hogy jó kislány legyél – hallom meg a fenyegetést, de már fel sem veszem a versenyt, hogy melyikünk tud jobban visszavágni. Csak élvezem, hogy lábaim szabaddá válnak, mikor a köteleket lenyesi rólam. Várom, hátha a kezeimet is kioldozza, de csalódnom kell.
- És a kezeim? – kérdezek rá, mire felnevet.
- Annyira azért ne nézz hülyének! Azonnal megszöknél.
- Dehogyis! – ellenkezek. – Addig biztosan nem, míg ki nem heréllek – villantok cuki-ördögi vigyort.
- Soknak képzeled magad, kiscsillag – gúnytól csöpög a hangja, mire fintorgok.
- Tudom, tudom. Nem bírod a konkurenciát – sóhajtok.
- Ezt mire véljem? – háborodik fel.
- Nem én vagyok az egyetlen a szobában, aki soknak képzeli magát. Gondolom szar érzés lehet, hogy még így is több vagyok nálad – vigyorgok, mire Gaara a hajamba markol, erősen hátrafeszíti a fejem.
- Ne feleselj, kislány!
- Mert? – folytatom a játékot. Az én módszerem, hogy úgy tudsz leginkább megszabadulni valakitől, ha az agyára mész. Hát ez nem jött most össze.
0 Megjegyzések