A következő nap ugyanúgy telik, mint a többi. Mindenki lenézően elfordul tőlem, de már valahogy semmi sem olyan, mint eddig. Mióta Gaara kimondta, hogy szeret, én a fellegekben járok. Folyton csillog a szemem, és mosolygok. Az eddigi közömbös, "akkor sem láttok tőlem még egy halvány mosolyt sem" Mea eltűnt.
- Tenshi – biccent Gaara közömbösen, mikor kishíján fellök a folyósón.
- Sá... vagyis Sabaku – viszonzom.
- Kicsit vegyél vissza a boldogságból – vált suttogásra, hogy más ne hallja.
- Igyekszem – bólintok, majd arcom közömbössé válik. – Sajnálom, de a szemem csillogásával nem tudok mit tenni.
- Talán nem olyan feltűnő – mosolyog rám halványan.
- Mea, hát itt vagy? – ugrik mellém Set. – Mi történt a nyakaddal? – mutat a nyakamon lévő ragasztásra.
- Bénáztam egyet – sóhajtok. – Tudod, ez nálam mindennapos.
- Igen, ismerlek – bólint, de látom szemein a kétkedést, ám nem teszi szóvá.
- Nem mondom többször, ne nyomozgass, Tenshi! – sziszegi még az utolsó mondatot Gaara, majd elmegy.
- Ugye ő volt? – néz a Sátán után Setsuko.
- Mi volt Ő? – indulok el. Halványan talán lehet látni rajtam a zavart, ámde még mindig leplezem.
- A nyakad... Bántott, igaz? – szinte már hisztérikus módban kérdezi. Tudom, hogy haragszik, mert gyakorlatilag nem mondok semmit, de...
- Elmondok mindent, ha tudsz még néhány percet várni! – morranok rá, mire villant egy vigyort. Az erdő felé indulok.
- Szóval? – kérdezi már egy fa tetején ülve, velem szemben. A fatörzsnek támaszkodom, egyik lábomat felhúzom magamhoz, másikat lelógatom.
- Tegnap elrabolt este.
- HOGY MI? Kinyírom! – szorítja ökölbe a kezeit.
- Idefigyelj, ha nem hagyod, hogy végigmondjam, akkor meg ne kérd, hogy meséljek! – morranok durván rá, mire összerázkódik.
- B-bocsánat – hajtja le a fejét. Képes vagyok néha akaratomon kívül is durva lenni, ha dühös vagy ideges vagyok. Ezt az oldalamat is jól ismeri Set, mint ahogy a legtöbbet. Mindig evvel szoktam megbántani.
- Ne haragudj! Csak cseppet feszült vagyok – magyarázom.
- Nincs gond – mosolyog rám. – Folytasd!
- Szóval tegnap elrabolt. Nem tudtam, hogy ő az, mert bekötötte a szemem, és megkötözött. Egy szobába vitt, és elváltoztatott hangon beszélt hozzám, de felismertem, hogy Ő az. Utána elmondta, hogy utál, és meg akart ölni.
- Mi? Kinyí... – kezdi, de egy figyelmeztető pillantással beléfojtom a szót. – Folytasd!
- Szóval mikor megláttam a kést a kezében, akkor félni kezdtem. Láttam, hogy élvezi, hogy félek, de... – sóhajtok. – Tehát a nyakamon a vágást is ő okozta. Mikor felemelte a kést, hogy belém vágja, tudtam, hogy az az utolsó esélyem, hogy elmondjam neki, hogy szeretem. Mikor elmondtam, mégsem ölt meg, hanem megcsókolt. És utána... – elhallgatok, elpirulok.
- Utána mi? – pattog az ágon, aztán hirtelen leáll, látom szemében a felismerést. – Lefeküdtetek?
- Igen. A végén pedig azt mondta, Ő is szeret – mosolyodom el.
- Ez de romantikuuus! Mint egy mesében – vigyorog.
- Setsuko, most, hogy azt mondtad, romantikus... nem is tudom... hányingerem lett! – vetem oda.
- Bocsi. Csak... Azt nem értem, akkor miért viselkedett úgy a suliban...
- Tegnap... Vagyis az már ma hajnalban volt... Szóval megbeszéltük, hogy mindenki előtt azt mutatjuk, hogy utáljuk egymást. Tudod, Sakura még mindig probléma...
- Terv? – kíváncsiskodik.
- Még nincs. De azt tudom, hogy ki fogom deríteni, mivel zsarolja a Sátánomat.
- Sátán... – kap röhögőgörcsöt Set. – Ez még mindig üt.
- Miért, nem olyan? Viszont olyan imádnivaló! – vigyorodom el.
- Sabaku no Gaara? Imádnivaló? – nevet.
- Te nem láttad úgy, mint én!
- Meztelenül? Nem is akarom. Nekem elég Hidan izmait bámulgatni – vigyorog.
- És más egyebet, mi? – nevetek. – Amúgy nem úgy értettem. Mosolygott és csillogott a szeme. Olyan más volt, mint szokott lenni – sóhajtok álmodozóan. – Szent Jashin! Olyan vagyok, mint egy fülig szerelmes tini!
- Mert az is vagy, nővérkém! – teszi vállamra a kezét.
0 Megjegyzések