Lassan válnak el ajkaink egymástól, majd mikor kinyitom a szemem, a Sátánom csillogó szemeivel találom szemben magam. Rámosolygok, mire Ő is megkönnyebbülten elmosolyodik. Talán arra számított, hogy kezem csattanni fog az arcán a csók után?
- Ezt már előbb meg kellett volna tennem – néz a szemembe, és tudom, hogy nem magáról a csókról beszél, hanem a körülményekről. Hogy a nyilvánosság előtt csókoljon meg.
- Lehet. Nem mintha sokat változtatna a dolgokon – mondom ki a szavakat, mire arcáról eltűnik a mosoly.
- Nem változtat semmin?
- Miért, azt gondoltad, hogy igen? – vonom fel a szemöldököm.
- Reménykedtem benne...
- Hmmm... Így is, úgy is az én Sátánom vagy, szóval...
- Sátán!? – suhan át az arcán a megdöbbenés, a harag, majd a megkönnyebbülés és a szerelem. Csak nem eljutott az agyáig a szavaim értelme? – Szeretlek!
- Én is téged – mosolygok rá.
- Jaj, de romantikus! Milyen kár, hogy ennek vége! – hallom a Haruno lány idegesítő hangját. Sóhajtok egyet, unottan fordulok a pink felé.
- Mit akarsz? – nyomok el színpadiasan egy ásítást, látom, hogy nemtörődöm, unott stílusom idegesíti.
- Egy hülye, naiv kis liba vagy! – vigyorog gonoszan rám. Látom, hogy Gaara keze ökölbe szorul, kinyújtom elé a karomat, jelezve, hogy maradjon nyugton.
- Igen, és még? – nézek érdeklődve a lányra, ami szintén bosszantja, ez látszik rajta.
- Azt hiszed, szeret téged? – röhög szembe velem. – Tudod te, nekem is anno hányszor mondta? Utána mégis...
- HAGYD EZT ABBA! – ordít rá Gaara. Ránézek, még csak most tűnik fel, mennyire remeg a dühtől. Vagy a félelemtől? Nem tudom eldönteni ránézésre.
- Félsz, hogy kiderül a kis titkod, mi? – néz a vörös hajú fiúra Sakura. – El fog hagyni akkor, ugye tudod? Én mondtam, hogy távol kéne tartanod magad tőle. Mondtam, hogy hiába szereted, úgysem lehet majd a tiéd! Ha nem jöttél volna vele össze, talán most megkímélném a közös kis múltunktól!
- Te rohadt ribanc, kinyírlak! – szorítja meg a pink torkát a Sátán, és a falhoz szorítja. Ahogy nézem most, tényleg mintha magát a sátánt látnám szemeim előtt. Már nem azért nevezhetném így, mert olyan, mint egy sátán, hanem mert már Ő maga a sátán.
- Gaara! – lépek hozzá, elkezdem lefeszegetni kezeit a Harunoról.
- Gyerünk, ölj csak meg! Egyszer már úgyis majdnem megtetted! – hangzanak Sakura szavai, amik éles pengeként hasítanak a levegőbe.
- M-mi? – nézem őket felváltva.
- Téged is megpróbált megölni, nem igaz? – pillantott rám a lány.
- Fogd be a szádat! – szorítja erősebben a Sátán.
- GAARA, ELÉG LEGYEN! – sikítom, mikor látom, hogy Sakura szinte már fuldoklik. Nem akarom, hogy Gaara gyilkos legyen! – Kérlek! – nyüszítem megtörten. Gaara rám néz, szemeiből eltűnik a düh. Elengedi a fulladozó lányt, hátrébb lép.
- Vadbarom – hörgi a levegőt kapkodva a Haruno.
- Sabaku, mi ez az egész? Amiről Sakura beszélt? – nézek egyre közömbösebben Gaara szemébe.
- Egyszer... megtámadtam őt... – kezdi.
- Azért, mert terhes lettem tőle – teszi hozzá már jobb állapotban a pink.
- Terhes? – suttogom, és abban a pillanatban mélységes fájdalmat éreztem. Hát ilyen komoly volt kettejük között?
- Én nem akartam... – suttogja a Sabaku, azonban azt nem teszi hozzá, mit nem akart. Megtámadni Sakurát, vagy azt, hogy terhes legyen Tőle. Egy lépést felém lép, én pedig abban a pillanatban hátrálni kezdek. Kezeimet magam elé emelem.
- Ne gyere a közelembe! – sziszegem. Szemeiben mérhetetlen fájdalmat látok, de nem hat meg. Amit most lát, mikor rám néz, már nem maszk. Őszinte undort és megvetést sugárzok felé.
- Kicsim... – hangja megtört, sugárzik belőle a fájdalom.
- Ne szólíts többé így! – kiabálom. – Utállak! Undorodom tőled, és megvetlek, mert ezt tetted. Mert nem segítettél neki, mikor teherbe ejtetted, hanem meg akartad ölni. Valóban ilyen vagy. Hisz már tapasztaltam. Emlékszel, mikor elraboltál? – minden szavam kíméletlenül hagyja el a számat, az utolsó kérdés pedig szinte utolsó csapásként éri Őt. – Szerettelek! Nagyon. A világ voltál számomra, de már nem vagy több számomra, mint egy utolsó senki! – Körülöttünk az emberek mind döbbenten néznek ránk. Azt hiszem, nem hitték volna, hogy bárki is ilyen szavakat mer mondani Sabaku no Gaaranak. – Aki ilyet tesz egy nővel... Aki csak azért, mert ilyen felelőtlen, ilyet tesz egy nővel, az nem érdemel mást, csak megvetést – mondom ki az ítéletemet, majd megfordulok, és az utamból mindenkit kegyetlenül félrelökve indulok el a suli kapuja felé. Mára ennyi szenvedés elég volt.
A következő napokat otthon töltöm. Egyszerűen képtelen lennék Gaaraval találkozni. Tudom, hogy nem bírnám sokáig tartani magam, és az első szavára a karjaiba omolnék, sőt, még én kérnék tőle bocsánatot mindazért, amiket a fejéhez vágtam. Ezt pedig nem akarom. Át kell gondolnom mindent.
- Folyton rólad kérdez – mondja Setsuko egy ilyen iskolakerülős napom délutánján. Tudom jól, hogy a Sátánról beszél, de mióta történt az az esemény a suli udvarán, mindenkinek megtiltottam, hogy a nevét kimondják. Suigetsu és Deidara el is keztek viccelődni avvel, hogy "Tudjukki"-nek nevezték. Bár tudom, evvel csak engem akartak feldobni kissé, hátha egy apró mosolyt megeresztek, mégis minden szó, ami hozzá kapcsolódik, jegességgel töltött el.
- Nem érdekel – vágom rá.
- Mea... Tudom jól, hogy még mindig odavagy érte. – Hát igen, az utóbbi két napban nem épp az undort és a megvetést éreztem iránta. Hiába jönnek az akatsukisok, a hebisek és Set hozzám, mégis magányosnak érzem folyton magam. Mélységes depibe taszított ami történt.
- Én nem is... – fordítom el a fejem.
- Setsuko, én nem fogok oda bemenni! – állok a kapu előtt, mintha Set egy sötét pincébe akarna levezetni.
- Ugyan már, ez csak a suli! Gyere már! – vonszol maga után.
- Miért utálsz ennyire? – követem engedelmesen.
- Beszélned kell Vele! Mea, nem kínozhatod magad tovább! És Őt sem! – néz a szemembe barátnőm, mire nagyot sóhajtok.
Az ismerős szempárok rám szegeződnek, mikor belépek a terembe, néhányan még össze is súgnak. Senki véleményével nem törődöm, indulnék tovább, azonban egy, a többinél sokkal ismerősebb szempár miatt a földbe gyökerezik a lábam. Csak nézek Vele szembe, a külvilág megszűnik. Tekintetünkkel némán társalgunk egymással, ám érzem, ez nem mehet tovább így. Versenykocsit megszégyenítő gyorsasággal suhanok elé, hogy birtokba vegyem ajkait.
- Szeretlek! Soha nem akarlak többé elveszíteni! – ölel szorosan.
- Én is szeretlek. Örökké és visszavonhatatlanul! – csókolom meg ismét.
0 Megjegyzések