Tokió utcáin sétálgatok, késő este van. Bár már nagyon sötét van, mégis tisztán ki tudom venni a közeledő férfi alakját. De hogy kerülök én Tokióba? És miért jön felém vigyorogva Aoi, a the GazettE gitárosa? Mikor elém ér, megölel és megcsókol. Pechemre pont most lett vége az álmomnak. Kinyitom a szemem, felülök, körbenézek a szobában. Csak egy álom. Megint csak egy álom volt.
- Bár valóság lenne! - mondom ki hangosan a következő gondolatom, miközben kinézek az ablakon a sötét éjszakába. Az égről egy hullócsillag hullik le épp, mikor kimondom kívánságom. - De szép! - bámulom a fényes csillag útját, majd mikor eltűnik, nagyot sóhajtok. Visszadőlök az ágyba, takarómat a fejemre húzom, és nemsoká ismét elalszom.
Másnap korán kelek. Szokásosan elkészülök, majd elindulok munkát keresni. 25 évesen már nem járok iskolába, munkám nincs, viszont nagyon kéne a pénz a megélhetésre és a lakbérfizetésre. Az utcára kilépve megtorpanok. Japán emberek sétálnak el előttem mindenki a maga dolgára sietve. De hogy kerül ennyi japán Los Angelesbe? És mi lett az utcával? Egy éjszaka alatt megváltozott minden. Még kicsit sokkolva indulok el az utcán. Egy kis idő után már úgy érzem, mintha tényleg mindig Japánban éltem volna. Bemegyek egy élelmiszer boltba, hogy valami ételt vegyek. Furcsa módon a már oly jól megszokott angol nyelv helyett automatikusan japánul kezdek beszélni. De hogy tudok folyékonyan ezen a nyelven beszélni, mikor csak pár szót ismerek belőle? Döbbenetemet leplezve, mosolyogva elköszönök az eladótól, és kilépek ismét a szabadba. A vásárolt ételt a táskámba teszem, és elindulok ismét munkát keresni.
Tokió nagyon nagy város. Nem tudom, hogy kerültem ide, de már biztos vagyok benne, Japánban vagyok. Munkát sikerült szereznem, egy lemezstúdióban fogok dolgozni. Japán híres énekesei, bandái fognak megjelenni a munkahelyemen nap, mint nap. Talán sikerül találkoznom a the GazettE-val is.
Fáradtan megyek haza. Kinyitom az ajtót, majd magam után be is zárom azt. Megfordulok, megtorpanok, a kulcsom kiesik a kezemből. Nem azért reagálok így, mert Japán egyik legnagyobb sztárja áll előttem, hanem azért, mert a zárt ajtón valahogy sikerült bejönnie.
- Szia! - köszön mosolyogva. Késve bár, de mosolyát halványan viszonzom.
- Szia. Hogy jöttél be? - kérdezem meg, amin gondolkozom. Felmutatja kulcscsomóját.
- Még te adtál kulcsot. - válaszol. Pislogok néhányat, majd a kulcsomat a helyére akasztva beljebb megyek a nappaliba.
- Okééé! - válaszolom kis szünet után. Aoi is beljebb jön, majd leül a kanapéra.
- Baj van? Idegesnek tűnsz. - néz rám. Hogyne lennék ideges, mikor itt vagyok Japánban, sikerült a PSC-nél munkát találnom, ráadásul most itt van mellettem az a személy, akiről csak álmodhattam, hogy megismerem. És nem csak itt van velem, de még kulcsa is van a házamhoz.
- Nincs semmi baj. - válaszolok mosolyogva. Aoi közelebb csúszik, átöleli a derekam, mire elpirulok.
- Most teljesen olyan vagy, mint amikor kijöttél lakni. - vigyorog rám. Oldalra tűri sötétbarna hajam, és közelebb hajol. - Fura vagy... - gondolkodik el. Naná, hogy az vagyok, hiszen arra sem emlékszem, hogy valaha is jártam Japánban, nem ám arra, hogy ki is költöztem!
- Fu-fura... Ezt hogy érted? - vonom össze szemöldököm.
- Máskor nem szoktál azért elpirulni, mert átölelem a derekad. - magyarázza. - Eleinte ilyen voltál, mikor megismertük egymást, de azóta sokat változtál.
- Tényleg? - lepődök meg. Már hova változtam?
- Igen. Egy angyalból démon lettél.
- D-démon... És az jó?
- Igen. Szeretem a démonokat. - vigyorog, majd megcsókol. Démont akarsz? Az leszek. Amennyire csak tudok, olyan vadul csókolok vissza. Karjaim a nyaka köré fonom, átmászok az ölébe, és vele szembe leülök. Aoi belemosolyog a csókba, és méginkább közelebb húz magához. - Na ez már sokkal inkább hasonlít az én Meámra! - vigyorog.
2. fejezet
A délután további részében nem is gondolok egyátalán arra, hogy mégis hogy kerültem én Tokióba, mikor abszolút a közelében sem voltam. Sokkal inkább élvezem a gitárosommal együtt töltött időt. Az időt elbeszélgetjük, de persze úgy teszek, mintha mindent tudnék, hogy már rég itt vagyok Tokióban, hogy személyesen is ismerem a GazettE tagjait és a párjaikat. Bár nevek még nem kerültek szóba, hogy kinek ki a párja, de úgy teszek, mintha tudnám, kikről van szó.
- Ma buli lesz. - jelenti be vigyorogva a jelenleg fekete hajú szólós.
- Csúcs! Hol? - vigyorgok.
- Uruhánál.
- Rendben. - válaszolok, mintha teljesen hétköznapi lenne, hogy Uruhánál bulizunk. Belül persze be vagyok zsongva. - És még kik lesznek ott?
- Csak a GazettE és a BlackSoul. - BlackSoul? Ismerősen cseng, mégsem jut eszembe senki sem erről.
- Az... jó.
- Ugyan, tudom, hogy izgatott vagy a koncert miatt, de nem lesz gond. - próbál lelkesíteni. Szóval GazettE koncert lesz? Még sosem voltam egyen sem, legalábbis nem emlékszem.
- Tudom. A GazettE mindig nagyszerű koncerteket ad. - mosolygok.
- Mi? Én most a ti koncertetekről beszélek. A BlackSoul sikeres koncertet fog összehozni.
- MI? KONCERTEM LESZ? - akadok ki. Bandában vagyok? Jó tudni!
- Elfelejtetted?
- El. - vakargatom zavartan a fejem. - Mikor lesz a koncert?
- Két nap múlva.
- MI? KÉT NAP? - érzem, hogy már ájulásközelben vagyok.
- Nyugodj meg! Nem lesz baj! - Hát kösz, Aoi, ez tényleg megnyugtat, mikor azt sem tudom, milyen dalaink vannak, vagy hogy rajtam kívül még kik vannak a bandában. Egyátalán milyen posztban vagyok?
- Igen, tudom... - tettetek nyugodtságot. - És... a dalok... melyikeket játszuk el?
- Nálad van a lista. Meg természetesen az egész banda is kapott egy-egy példányt.
- Oh... - adom a nagyon értelmes választ.
0 Megjegyzések