Sziasztok!
Így a fejezet elején szeretném megemlíteni, hogy -, mint ahogy azt már talán észrevettétek -, sokmindent változtatok az eredeti történeten. Többek között az én történetemben Pein nem halott, nem Nagato irányítja, hanem kettő külön személy, külön akarattal.
A főhadiszállás sem teljesen olyan, mint ahogy az animében/mangában volt, csak részben lesz olyan. Igazából a képzeletetekre bízom, hogy kinél milyen a megjelenése, mert szerintem ezt mindenki másképp képzeli el.
Az én fejemben ugyanúgy Amegakurében van, azonban nem egy toronyként, hanem inkább egy nagyon nagy házként - mintha egy hotel lenne, hiszen ott laknak a történetben a tagok, - képzelem el. Az épület mögött pedig ott van az az ominózus gyakorlópálya, ahol Kazuki megtámadta Meakét.
Nem tudom, kit mennyire zavar az, hogy másképp írom a sztorit, mint ahogy az anime van, de, ha esetleg neked ez nem annyira szimpatikus, kérlek, hagyd figyelmen kívül az olyan részeket, ahol ezt taglalom, így például a történet második nagyobb szakaszát, amikor Nichi megérkezik a főhadiszállásra.
Köszönöm a megértéseteket!
Mea
A faluk, amikben járt, mind nyüzsgőek voltak. Furán méregették, hogy mégis vajon mit kereshet náluk egy kumogakurei fejpánttal ellátott kunoichi. Nem szóltak hozzá, nem kötöttek belé, csupán furán pillantgattak felé. A lány egy idő után már kezdte kellemetlenül érezni magát az őt vizslató tekintetektől, és nagyon azon volt, hogy visszatartsa magában a már egy ideje kikívánkozó beszólást, miszerint “nem láttak még fehér embert?”. Valószínűleg nem, nem láttak.
A Nichi névre hallgató lánynak talán fogalma sem volt róla, hogy kicsit távolabbról megfigyelik őt. Próbálta titokban tartani, hogy ő egy szökött ninja, szerencséjére még a fejpántján sincs áthúzva Kumogakure jele, de a biztonság kedvéért a köpenye kapucniját a fejébe húzta, ezzel eltakarta gyönyörű hosszú, vörös haját, ami alapból göndören hullott akkoriban még a vállára. A barna szemeivel kicsit ridegen tekintett körbe, és egészen addig még szinte levegőt is elfelejtett venni, míg ki nem ért a számára nyomasztó légkörből. Amikor a falut elhagyta, megkönnyebbülten fellélegzett.
Gyakran érezte az utóbbi időben azt, hogy figyelik. Nem tudta hova tenni ezt a fura érzést, hiszen akármikor körbenézett, egyetlen lelket sem talált. Mégis olyan nyomasztó, ijesztő érzés kerítette hatalmába, ami egy kicsit nehezebbé tette a lépteit. Hiszen ő akkor nem tudta, hogy az Akatsuki új tagok toborzásán dolgozott, és ő az egyik potenciális új tagként volt számontartva a szervezetben.
Két alak ereszkedett le egy fáról, pont a lány előtt. Nichi megtorpant, és már nyúlt is volna a kunaijáért, ha a szürke hajú férfi nem inti le.
- Nem küzdeni jöttünk - szögezte le a férfi, és társára nézett.
- Velünk kell jönnöd - szólalt meg a másik is mély hangon. Nii nem sokat látott a második férfiből. Még a haja színét sem tudná megmondani, ugyanis a férfin az egész fejét takaró álarc volt, amiből csak a szemei és sötét bőre látszott ki. Jeges, zöld színű szempár nézett rá, íriszei körül pedig a szeme fehérje vöröses-bordós színben tündököltek. Ijesztő. Ez volt az első szó, ami eszébe jutott a férfiről, és akaratlanul is hátrébb lépett egy lépést, hogy távolabb legyen a két idegentől.
- Miért mennék magukkal? - tette fel a kérdést határozott hangon, és hálát adott az égnek, hogy nem remegett meg egy kicsit sem beszéd közben. Furán érezte magát, nem tudta, hogy tegezze vagy magázza az idegeneket, hiszen az ijesztő alak simán letegezte úgy, hogy nem is ismerték őt. Na nem mintha nem lenne amúgy mindkettő idősebb nála.
- Mert csatlakozol a szervezethez - vont vállat a szürke.
- Tessék? - pislogott a lány. - Mégis milyen szervezethez?
- Hát az Akatsukihoz. Mégis milyen kérdés ez? Nem látod talán, hogy honnan jöttünk? - mutatott az a rajtuk lévő fekete köpenyekre, amiket piros felhők tettek mintássá.
- Mi az az… Akatsuki? - ráncolta Nichi a szemöldökét. Most a másik kettőn volt a sor, hogy meglepődjenek.
- A világ legnagyobb és legerősebb bűnöző szervezete. Szökött ninják alkotják, amilyen te is vagy - magyarázza a sötét bőrű. - Én Kakuzu vagyok, a társam pedig Hidan.
- Én ugyan nem fogok csatlakozni egy rakás bűnözőhöz! - fonta össze a karjait maga előtt a vörös hajú.
- Sejtettem - morogta Hidan az orra alatt alig hallhatóan, majd valamivel hangosabban hozzátette: - Kössünk egyezséget! - Mikor látta, hogy a lány érdeklődve felkapta a fejét, folytatta: - Küzdj meg velem! Ha legyőzöl, szabadon távozhatsz. Viszont, ha én nyerek, egy szó nélkül velünk jössz és csatlakozol az Akatsukihoz!
- Azt gondolod, hogy nem tudlak legyőzni? - vonta fel a szemöldökét a vörös.
- Biztos vagyok benne. Szóval? Áll az alku? - nyújtotta a kezét Hidan, mire egy pár pillanatig Nichi elgondolkodott. Talán az esélyeit latolgatta, végül pedig elfogadta a kézfogást.
- Benne vagyok. De egy az egy ellen küzdünk meg - tette hozzá, mire Hidan bólintott.
- Úgy a fair.
A küzdelem sokáig elhúzódott. Míg Nichi és Hidan egymás ellen küzdöttek, Kakuzu úgy döntött, hogy addig hasznosan tölti el az idejét, így leült az egyik fa tövébe, és teljes nyugalommal kezdte számolgatni, hogy mennyi pénze van. A szervezet tagjai már mind megszokták, hogy varrott társuk élete csak a pénz körül forog. Ki tudja, lehet, hogy csak azért csatlakozott anno a szervezethez, mert pénzt kapott a küldetések után? Lehet. Mindenesetre nagyon remélte, hogy Hidan legyőzi a kiscsajt, hiszen ezért a küldetésért is nem kis összeget fog majd kapni Peintől. Legalábbis a főhadiszálláson még beszélt valamit a vezér valami pénzről, neki ez pedig bőven elég is volt, hogy elvállalja a feladatot.
- Hidan, eleget játszottatok már, győzd le, és menjünk! - szólt végül rá a társára.
- Nem olyan egyszerű ám legyőzni, mint gondolod! A kiscsaj uralja a jeget! - kiabálta az említett, mire Kakuzu nagyot sóhajtott.
- Hát nem is a két szép szeméért kell Peinnek - jegyezte meg az idősebb.
Még nagyjából egy fél óra kellett az izmos fiúnak, hogy legyőzze a kumogakurei kunoichit, aki a párbaj végére elájult.
- Ugye nem nyírtad ki? - nézett rá Kakuzu.
- Dehogy nyírtam ki! - kérte ki magának Hidan.
Nyugodtabban értek vissza a főhadiszállásra. Már majdnem ott voltak, amikor Nichi is magához tért, Hidan pedig - aki eddig a vállán cipelte a lányt - letette a földre, hiszen innen már a lány is tudott a saját lábán menni.
Az épületbe belépve Nichi körbenézett. Nem volt számára ismerős a falu sem, valószínűleg még sosem járhatott erre, ez az épület pedig főleg nagyon idegen volt számára. Olyan sötét, olyan komor. Nem ez lesz a kedvenc helye, az már biztos - gondolta magában, ahogy követte újdonsült társait.
Egy nappaliba nyitott be Kakuzu, majd közölte a másik kettővel, hogy megkeresi Peint, addig üljenek le. Nos… ez valószínűleg inkább Nichinek szólt, hiszen Hidan itthon volt. A lány helyet foglalt a kanapén, és volt elegendő ideje, hogy körbenézzen a helyiségben. Nem volt most már olyan barátságtalan a hely, sőt… meglehetősen világos és tiszta volt a nappali, ahol most ültek. Inkább a fehér és a bézs színek voltak a dominánsak, de megtalálható volt néhány helyen a vörös és a fekete színek is, ami az Akatsuki fő színeinek tekinthetőek, ha például az egyenköpenyt is nézzük.
Kakuzu nemsokára vissza is tért, háta mögött három ninjával. Az egyik egy piercinges férfi, akinek ijesztőek voltak a szemei. A lány látta már valahol ezeket a szemeket, de nem tudná megmondani, hol. Talán az Akadémián tanultak még róla? Lehet. A piercinges férfi mellett egy másik férfi állt, akinek hasonlóan vörös haja volt, akárcsak neki. A vörös mellett pedig egy nő állt, akinek kék haja volt. Valahogy ő tűnt a legbarátságosabbnak eddig azok közül, akiket megismert.
- Üdvözöllek az Akatsukiban, Nichi. A nevem Pein - szólalt meg elsőként a piercinges, Nichi pedig végigmérte nem túl feltűnően. Narancssárga haj, azok a fura szemek és az Akatsuki köpeny. Ennyi látszott csak a férfiből.
- Szia, én Konan vagyok - mosolyodott el a nő. - Ő pedig Nagato - mutatott a vörös hajúra. - Mi hárman vagyunk az Akatsuki vezetői. Nos… leginkább Pein az, akinek a parancsait kell követned, mi ketten inkább csak a háttérből irányítjuk a tagok mindennapjait.
- Összehívtam már a csapatot is, nemsokára mindenki itt lesz, hogy megismerhesd az új társaid - tette hozzá Nagato.
Nem hazudott a vörös hajú férfi, ugyanis tényleg egy pár perc múlva megtelt a nappali. Nichi nem győzte hova kapkodni a fejét, hiszen rengeteg volt az új információ, amit fejben kellett volna tartania - ilyen volt például az a sok név, amivel találkozott most pár perc alatt -, meg kellett jegyeznie, mik a szabályok a szervezeten belül -, ami nem volt túl nehéz, ugyanis kettő fő szabály volt, az első a hűség a szervezethez, a másik pedig, hogy a szervezet más tagjait nem ölheti meg. Ez mindenkire vonatkozott.
A napok szép lassan hetekké olvadtak össze, gyorsan telt az idő. Meg is lepődött rajta Nichi, hiszen általában kínkeservesen teltek el a napjai, az Akatsukiban mégis valahogy olyan más volt minden. Talán amiatt, mert sokan voltak? Vagy annak a sok edzésnek köszönhető, amiket a mindennapjaikba beiktattak? Nem tudta volna elmondani a választ.
Sasori volt az első, akivel a leghamarabb összebarátkozott. A bábmester tűnt a legsegítőkészebbnek és a legkedvesebbnek. Szinte azonnal megtalálták a közös hangot. Bármikor, ha segítségre volt szüksége, Sasorira mindig számíthatott, akár legyen szó edzésről, akár csak egy baráti csevejről.
Sasorin kívül még szép lassan a többi Akatsuki-taggal is összebarátkozott, mindenkivel megtalálta a közös pontokat, közös témákat. Mindenkivel, kivéve egy személyt, Hidant. Amióta betette a lábát oda… nem is, amióta először találkoztak, azóta ellenszenves a férfi a sok piszkálódásával, gúnyolódásával. Bár akkor legyőzte Hidan Nichit, mégsem ment neki olyan egyszerűen, hogy lenézhesse a lányt. Mégis hogyan képzelte ezt? Miért ilyen bunkó és idegesítő vele szemben? Bármennyire is igyekezett Nichi, próbált kedves lenni, egy idő után elvesztette a türelmét a szürkével szembe, és ezáltal bizony csúnya veszekedéseknek lettek fül- és szemtanúi a szervezet többi tagjai.
Azt hitte, jól fog indulni a napja. Azt gondolta, Hidan gúnyos mosolyánál nem lesz rosszabb a napjában, azonban hamar rá kellett jönnie, tévedett. Minden azzal kezdődött, mikor Nichit behívta Pein az irodájába. Nos eleve már ez fura volt, hiszen még sosem járt az irodában, oda általában csak küldetések miatt hívja be a vezér a tagokat. Talán megkapná az első küldetését?
Amikor azonban belépett a helyiségbe, meglepve vette tudomásul, hogy rajta kívül más is lesz bent. Hidan és Kakuzu ült Peinnel szembe, mellettük egy üres szék árválkodott, így a lány azonnal rájött, az az ő helye, őt várták.
- Ez mit keres itt? - ciccent fel Hidan.
- Ne legyél bunkó - szólt rá Kakuzu, aki az utóbbi időben, mióta kicsit jobban megismerte Nichit, védelmezte társától a lányt.
- Nichi, ülj le! - parancsolt rá Pein. - Beszélnem kell veletek.
Hamar kiderült, hogy Pein nem a veszekedéseket akarta megállítani a szervezetben, hanem a csapatok felosztásáról akart beszélni a három taggal. De miért kellett itt lennie Hidannak és Kakuzunak? Sehogy sem fért Nichi fejébe, és egészen addig rá sem kérdezett, míg Pein el nem hallgatott. Gondolta, majd csak kiderül ez a beszélgetés során. Végül nem bírta ki, és szót kérve rákérdezett.
- Bocsánat, de, ha az én csapat választásomról van szó, mit keres itt Kakuzu és Hidan?
- Az, hogy megkérdeztem, mi az egyes csapatokról a véleményed, nem azt jelenti, hogy te választod ki, hova kerülj - vonta fel a szemöldökét Pein.
- Nem? - lepődött meg a lány, és szinte azonnal össze is tette a képet, ahogyan Hidan is.
- Azt már nem! - csattant Hidan.
- Én biztos, hogy nem leszek vele egy csapatban! - értett egyet Nichi, és valószínűleg ez az első az idekerülése óta, hogy egyet tudott bármiben is érteni az izompacsirtával.
- Nem kérdeztem, hogy megfelel-e - nézett rájuk dühösen Pein. - Ezek tények, el kell fogadnotok, és össze kell dolgoznotok!
Pein további magyarázata világos volt. Nichi ettől fogva Hidannak és Kakuzunak segít be, azonban nem kell minden küldetésükre velük mennie. Kap más egyéb küldetést is, vagy egyedül - bár erre kevesebbszer volt példa -, vagy más csapatokhoz beosztva, így igazán nem lehetett azt mondani, ténylegesen Hidan csapatába tartozik. Kellemetlenek voltak azok a küldetések, amelyeken Kakuzuékkal kellett részt vennie, és nem az előbb említett személy miatt. Hidan elviselhetetlen volt mind az edzések, mind a küldetések alkalmával, így ezeken kívül amikor csak tehette, kerülte a nála nem sokkal idősebb férfit.
Újabb küldetés, ismét Hidanékkal. Az egyetlen pozitívumnak Kakuzut találta Nii, aki mindvégig segítő tanácsokkal látta el, valamint becsatlakozott mellé, amikor Nichi ugratni kezdte Hidant. Ők ketten jól össze tudtak fogni Hidan ellen, azonban nem épp ez volt a csapat célja. Hiszen nem a széthúzás miatt hívják csapatnak, hanem az összedolgozásért. Részletkérdés…
A feladat roppant egyszerű volt. Egy értékes követ kellett megszerezniük egy ellenséges csapattól. Nem kérdezte egyikük sem, mitől olyan értékes, a három fő közül egyiket sem nagyon érdekelte ez az információ, Pein pedig nem mondta el nekik. A lényeg, hogy megfelelően teljesítsék azt, ami rájuk volt bízva. És ők mindent bele is adtak.
Hidan persze a küldetés előtt megintcsak kiverte a balhét, hogy majd ketten megcsinálják Kakuzuval, nem kell nekik egy “felesleges tag”, mert az “amatőrsége miatt úgyis elbuknának”, Pein inkább bízza a “profikra”. Hát nem bízta, közölte velük, hogy nem érdekli semmi ellenvetés, menjenek a küldetésre, mert nagyon megbánják.
Talán senki sem lepődött meg azon, Pein megint ezen a csapaton húzta fel az idegeit. Nem tudott mit kezdeni a három taggal - bár Kakuzuval jelenleg semmi gond nem volt -, az a kettő folyamat viaskodott egymással, amióta csak találkoztak. Pein pedig nem tűri el a széthúzást. Muszáj összedolgozniuk, hogy együtt elérhesség a szervezet célját. Ha engedett volna Hidan és Nichi kérésének, a többiek jogosan lázadhattak volna fel, hogy akkor ők is majd azzal lesznek, akivel akarnak. De ez nem így működik.
0 Megjegyzések