- Szép volt, kislány - dicsérte meg Kakuzu Nichit a küldetés végeztével. A lány csak sejteni tudta, hogy az idősebb férfi a maszkja alatt mosolygott.
- Köszönöm - mosolyodott el a lány is. Várta volna Hidantól a szokásos csipkelődő beszólásokat, ami ezúttal elmaradt. De vajon mi baja lehet a szürkének? Miért nem szól be neki? Egy pár pillanatig ezen morfondírozva nézte a srácot.
- Mit bámulsz? - szakította ki a kicsit durva hanglejtésű kérdés a filózásából, a hang tulajdonosa pedig pont a gondolatai fő alanya volt.
- Nem téged bámultalak. Nem minden körülötted forog - forgatta meg a szemét a lány, és elindult vissza a főhadiszállás felé. Hallotta, ahogy Kakuzu valamit halkan mondott Hidannak, de nem értette, hogy mit, ahogyan azt sem, amit arra válaszolt a másik.
A küldetés, bár nem volt egyszerű, hiszen meglehetősen elfáradt, mégis sikeresen teljesítették. Ritka alkalmak egyike volt, hogy Hidannal össze tudott dolgozni. Kakuzuval eddig sem volt gondja, felnézett már egy ideje rá, hiszen rengeteg jó tanáccsal ellátta már a nála jóval fiatalabb kunoichit.
Egész úton egy beszólása sincs - futott át Nichi agyán a gondolat, ahogy lopva Hidanra nézett. Minimum számított volna a társától egy olyan beszólásra, amivel leszólja valamelyik jutsuját, vagy kifejezi, mennyire bénának találja a lányt. De még csak az sem szaladt ki a száján a küldetés vége óta, hogy jobb lett volna, ha Nichi nem megy velük. Már annyira megszokta ezeket, hogy most szinte szó szerint úgy érezte, hiányolja az izmos férfi negatív megjegyzéseit. De miért hiányzott neki, hogy bántsa? Egyszerűen nem fért a fejébe a gondolat, hogy miért bosszankodik ezen.
Egy hónap telt csak el az utóbbi közös küldetésük óta. Az a hónap valahogy furán nyugodt volt. Nem tudta hova tenni Nichi Hidan viselkedését, hiszen volt olyan, amikor beszólt neki, máskor meg meglepően kedves volt vele, ezzel teljesen összezavarva a lányt. Komolyan, mintha a jashinistának folyamatosan erős hangulatingadozásai lennének, ami egyszerre ijesztő és vicces is.
Pein ismét az irodájába hívatta őket, de még csak ketten voltak ott. Le is ültek, egymástól megtartva a tisztes távolságot. Pein el is kezdte a mondanivalóját, mire a másik kettő egymásra nézett. Végül Nichi szakította félbe a vezért:
- Bocsánat, de… nem kellene megvárnunk Kakuzut, mielőtt belebonyolódunk a küldetés részleteibe? - A hangja kicsit nyugtalan volt, rossz érzés kerítette hatalmába.
- Erre semmi szükség, mert csak ketten mentek - jelentette ki Pein, majd folytatta volna a küldetés részleteit, de most Hidan szólt közbe:
- Ez pontosan mit jelent?
- Azt, hogy Kakuzu nem megy veletek. Neki más küldetése lesz! - válaszolta a piercinges, és érződött rajta, hogy kezdi elveszíteni a türelmét. Nichi úgy is döntött, hogy inkább nem firtatja a dolgot, hiszen nincs kedve és türelme egy esetleges vitához, így ő csendben várta, hogy Pein folytassa a feladatok kiosztását. Hidan bezzeg nem volt ennyire bölcs.
- És más? Más sem jön velünk? Csak nem gondolod, hogy ketten fogjuk megcsinálni a küldetést?
- De, Hidan, pont ezt gondolom. Eddig is kettes csapatokban jártatok - sóhajtja idegesen Pein.
- De eddig Kakuzuval voltam párban, nem egy nővel!
Eddig bírta Nichi, hogy ne szóljon közbe ismét, de a férfi lekezelő mondata annyira felidegesítette, hogy kikívánkozott belőle egy kérdés:
- Mégis mi a k*rva élet bajod van velem? - szegezte a tekintetét a társára. - Amióta itt vagyok, egyszerűen érzem, hogy utálsz, de nem értem, hogy miért! Semmit sem tettem ellened, mégis lekezelő vagy és folyamatosan úgy kezelsz, mintha egy semmitérő szerencsétlenség lennék, pedig te is tudod, hogy ez nem igaz!
- A vitát kint folytassátok, nekem erre nincs időm! - unta meg a felesleges próbálkozást Pein, miközben Nichinek átadta a küldetés tekercsét. Ezzel a kettővel nem tud mit kezdeni, nem bírják az idegei a folyamatos feszkót, amit Nichi ideérkezése óta folyamatosan fenntartanak. Mégis tűrnie kell valamilyen szinten, hiszen mindkét shinobi ígéretes tehetség és erős, így csak a szervezet hasznára válnak. Ha meg nem ölik egymást.
Nichi átnézte este a tekercset, hiszen bár Hidan nem túlzottan érdeklődött az után, hogy mi is lesz a feladatuk - talán túlzottan lekötötte a bosszankodás -, ő tudni akarta, mire számítsanak nagyjából. Mire az egész tekercset átnézte, már jócskán elmúlt este tíz óra, de nem bánta, hiszen most már tisztában van azzal, mit kell majd tenniük. Hidannak is tudnia kellene - ütött szöget a gondolat a fejében.
Mikor feleszmélt, már a fiú szobájának ajtaja előtt ált. Vajon alszik már? Vagy még ébren lehet? Próba cseresznye - gondolta, és bekopogott. Valami morranásféle hallatszódott ki, amiből nem tudott kivenni egy szót sem, de ennek ellenére benyitott.
Hidan az ágyán feküdt, egy alsónadrág volt csak rajta, de testét félig eltakarta a takarója. A haja most nem simult hátra a fején, hanem rendezetlen, kócos volt. Egy pillanatra megtorpant a lány, a látvány talán meglepte, mégis végül belépett, és maga után becsukta az ajtót. A mozdulatai, minha önálló életre keltek volna, fogalma sem volt arról, miért lépked közelebb az ágyhoz, miért időzik el a tekintete a fiú mellkasán, arról pedig pláne nem tudott, miért kezdett el a szíve hangosabban dobogni. Nem kellene itt lennie. Tudta, hogy nem jó ötlet, reggel is elmondhatná Hidannak, mi lesz a küldetésük, mégis valahogy késztetést érzett, hogy az ágyra üljön a fiú mellé. Keze is megindult volna a hívogató mellkas felé, hogy végigsimítson rajta, azonban az alvó férfi mozgolódni kezdett, ez pedig felébresztette Nichit a kábulatból, felpattant az ágyról. Tudta, hogy Hidan ébredezik, talán megérezte a jelenlétét, de Nichi semmi esetre sem szeretett volna kínos szituációba kerülni azt illetően, miért bámul egy alvó férfit, ezért gyorsan odalépett az ajtóhoz, és kislisszant rajta, mielőtt a srác meglátta volna.
Másnap reggel Nichi ismertette útközben a küldetés célját Hidannal, így, mire megérkeztek a helyszínre, Hidannak tiszta képe volt arról, mit kell tennie. Egy shinobit kell elkapniuk, aki értékes információkat tudott meg a szervezetről. Ezeknek az információknak nem szabad kitudódniuk, mert az Akatsuki összes eddigi munkáját és terveit romba döntheti. Zetsu nagyszerű munkát végzett azzal, hogy kiderítette, hol rejtőzik a ninja, így innen a terep a két társáé volt.
Nem volt nehéz - futott át a gondolat Nichi agyán a küldetés befejezésével. Valóban szinte túl könnyű volt elkapni ezt a férfit, ami valószínűleg annak tudható be, hogy az ő jég jutsui elég erősek, amiket fűszerezett Hidan halhatatlansága. Persze azt nem hagyhatta, hogy Hidan megölje az áldozatukat, hiszen Pein külön kiemelte a mellékelt leírásban, hogy ki kell vallatniuk az idegent.
Hidan a vállára kapta az ájult egyedet, és elindultak vissza Nichivel a főhadiszállásra. Egy ideig csendben haladtak, mindketten teljesen belemerülve a gondolataikba, majd végül Hidan szólalt meg elsőként:
- Szép munka volt - dicsérte meg a lányt halkan. Nichi egy pillanatig csak nézett rá, hiszen nem volt benne biztos, hogy valóban kimondta a fiú, vagy csak a képzelete játszott vele.
- Igen, te is ügyes voltál - mosolyodott el végül halványan. Ezután szintén beállt a kínos csend, ami mindkettejükben feszültséget élezett ki.
- Mi volt az a jutsu, ami… amikor a földből azok az éles kristályok kilöveltek? - kérdezett rá Hidan, érdeklődve pillantva társa felé.
- Oh, az a Sensatsu Suisho technikám, aminek a lényege, hogy a levegőben lévő vizet fagyasztom kis kristálytűkké. De nem a földből jött, csak a talajmenti levegőből - magyarázta a vörös hajú.
- Nagyon látványos és hatásos volt.
Talán ezek voltak azok a mondatok, amik mindkettejükben a felépített falat átdöntötték, ugyanis az út további részében immáron fesztelenül beszélgettek más jutsukról, a tagokról és egyéb képességekről. Hidan elmesélte, hogyan lett jashinista, mi a vallása lényege, és hogyan is működik az áldozási technikája, Nichi pedig beszélt a többi megtanult jég technikáról, és arról, mennyire nehezen tudta eleinte a jeget irányítani. A másik elemével, a villámmal könnyebb dolga volt.
Már majdnem elérték a főhadiszállás épületét, amikor Hidan hirtelen megállt.
- Figyelj, én… sajnálom, hogy olyan goromba voltam veled - kért bocsánatot a srác, mire Nichinek a meglepettségtől elnyíltak az ajkai.
- Nem goromba, hanem über bunkó voltál - javította ki, de a szája szélén egy kis mosoly bujkált. Nem haragudott rá, de ennek ellenére nem felejtette el a sértő szavakat, amiket Hidan a múltban a fejéhez vágott. Talán ez a beszélgetés egy új kezdettel kecsegtet számukra, és ki tudja, talán barátokká is válhatnak a végén - gondolta magában Nichi.
Nem várta Nii, hogy a szürke bármit is hozzáfűzzön, hiszen pontosan látszott rajta, mennyire nehéz volt neki már azt is belátnia, hogy tévedett a lánnyal kapcsolatban. Egy összemosolygás után folytatták az útjukat, hogy végre átadhassák vallatásra az idegen shinobit Peinéknek.
0 Megjegyzések