Kirarabu - 10. fejezet

     Itachi a szobájában pihen, mikor kopogás hangját hallja az ajtó felől. Felülve invitálja be az újonnan érkezőt. Tudja, hogy őrültség és nem is érti, miért érzi ezt, de reménykedik benne, hogy a volt barátnője az. Amióta ismét a közelében van, teljesen összezavarodott, és érzi, hogy a gondosan felépített képzeletbeli fala kezd leomolni, akárhányszor csak meglátja a lányt. Azóta, hogy az erdő mélyén megküzdött a Sharingan és a Sutagan, egyfolytában térnek vissza hozzá azok az érzések, amikről azt hitte, rég a múlté. Dehogy volt az! Jött ez a lány, mindent felforgatott az életében, és hiába akarja azt, hogy ő gyűlölje azért, amit a múltban tett, mégis... ha arra a csókra gondol, ami egy hónapja történt, egyszerűen szeretné ismét érezni, amit akkor. Szeretné, ha visszamehetne az időben, és minden olyan lenne, mint rég.

     Eszébe ötlik, amikor nemrég összefutott vele éjjel a fürdőszobánál. A karcsú alakját csak egy kicsi törülköző takarta, és hiába fohászkodott érte, csak nem akart leesni róla az a kis anyag. Szinte megrémítik a gondolatai, hiszen ő sosem volt ez a perverz típus, aki epekedve nézi a nőket. Más nőt nem is tudna ilyen szemmel nézni, de Meake más az ő szemében. Zavarja, hogy az utóbbi időben alig láthatta, de tudja, hogy ez így volt a legjobb. Az ő érdekében is, és a lányéban is.

     Konan dugta be a fejét az ajtón, ezzel kiszakítva Itachit a kínzó gondolatok közül. A kék hajú nő arcáról nem tudott semmit sem leolvasni, de biztosan fontos lehet, ha közvetlenül azután jön be hozzá, hogy Pein beszélt Tobival, Nichivel és Meával. A fiatal nő leül az ágy szélére, ezzel is tudatva Itachiban, hogy fontos dologról lesz szó.

  - Baj van? - kérdez rá az Uchiha fiú, azonban arca kifejezéstelen marad. Mindig, minden pillanatban igyekszik figyelni arra, hogy ne árulja el magát.

  - Pein beosztotta csapatokba Tobit, Nichit és Meakét - kezdi. Egy pillanatra megáll a mondandójában, talán csak azért, hogy kigondolja, hogyan fogalmazza meg a gondolatait, ezt pedig Itachi kihasználja, és rákérdez arra, ami őt érdekli.

  - Mea Deidarához lett beosztva? - Konan hirtelen kapja társára a tekintetét, a férfi pedig mindent le tud olvasni az arcáról. - Akkor hova?

  - Hozzád és Kisaméhez - mondja ki a kék hajú, Ita pedig megkönnyebbülést érez. Valami oknál fogva nagyon zavarná, ha Deidarával és Sasorival lenne egy csoportban. Deidara túl kedves a lányhoz, Sasori pedig... azóta irritálja, hogy a bábhasználó Mea közelében van, amióta meglátta őket az emeleti folyosón összeölelkezve.

  - Hogy fogadta? - jön Itachitól az újabb kérdés, és már előre fél a választól. Van is oka rá.

  - Hát... Deidaráék csapatában akart lenni. Mikor közölte vele Pein, hogy nem engedélyezi, Mea kilépett a szervezetből - A nő hangja halk, Itachi mégis mindent tisztán hall. Szóval Mea annyira utálja őt, hogy inkább választja a magányt, mint hogy vele legyen egy csapatban? Hiszen valószínűleg a faluban már kinyomozták, hogy a lány velük van, oda semmiképp sem mehetne vissza, szökött ninjaként pedig állandó veszélynek lenne kitéve.

  - Hogy mit csinált? - szorítja ökölbe a kezét a férfi. - Hol van most?

  - Azt hiszem a szobájában. Legalábbis nem láttam azóta, hogy Pein elmesélte, mi történt.

     Itachi gyors léptekkel hagyja el a szobáját, a reakciótól ledöbbent lányt magára hagyva.

     Tombolni tudnék. Pein egy idióta, ha azt hiszi, hogy én Itachival fogok majd önként és dalolva együtt dolgozni. Nem éri meg ebben a szervezetben sem maradni, hiszen nem kaptam egész eddig semmit a megígért infók közül. Senki nem adta meg a választ egy kérdésemre sem, holott Konan válaszokat ígért a csatlakozásért cserébe. Válaszokat Itachitól.

     Dörömböl valaki, én pedig hirtelen pattanok el onnan, hiszen eddig a hátamat az ajtónak vetve ültem a földön, a hajamba beletúrva gondolkodtam, hogy mitévő legyek, most pedig valaki megzavarja a gondolataimat.

  - Mea, nyisd ki! - hallom meg Itachi dühös hangját, és már abban a pillanatban tudom, mit szeretne az exem.

  - Hagyjál, Itachi! - szólok ki kicsit durvábban, de ez sem hatja meg. A következő pillanatban nyílik az ajtó, és az izmos test már a szobán belülre is kerül. Az ajtó becsukódik utána, én pedig határozottan, mégis dühösen nézek Ita szemeibe. - Mit akarsz?

  - Tényleg kilépsz? - meg sem várja a válaszomat, már folytatja is: - Tudod, mekkora veszélynek teszed ki magad? Kazuki megtalált, szerinted a falu többi lakosa nem tudja, hogy itt vagy? Mégis hova mennél? Szökött ninjaként...

  - Nem kell kioktatnod, Itachi! Tudom jól, mivel jár az, ha szökött ninja vagyok - sóhajtok. - Egyébként sem lennék védtelen.

  - Nem egy shinobi fog majd megtámadni, mégis hogy védenéd meg magad? - emeli meg kicsit jobban a hangját, miközben közelebb lép. Nem hátrálok, állom a tekintetét, ugyanis pontosan tudom, hogy fogja érinteni, ha elmondom neki, hova készülök, de abban is biztos vagyok, hogy nem követne.

  - Nem mondtam, hogy magamat kell majd megvédenem - mosolyodom el gúnyosan. - Természetesen ahhoz megyek, akit ugyanúgy szökött ninjaként könyvelnek el, akárcsak engem.

  - Te... - kezdi, majd szemeiben meglátom azt, amit vártam. Rájön, hova készülök, teljesen ledöbbenti, és ezután már egy hang sem jön ki a torkán. A gondosan megalkotott álarca egy pillanatra enged bepillantást nyerni az érzései közé, ám amit látok a döbbeneten kívül, nem egészen az, amire számítok. Nem undor, nem gúny, nem lenézés. Sokkal inkább szomorúság és bűntudat. Mindezt csak egy pillanatra látom rajta, mert utána azonnal rendezi is a vonásait.

     A kunai becsapódik a gyakorlóbábú közepébe. Sasuke nem néz rám, arca igazából kifejezéstelen, pedig a mai edzésen nem csak engem győzött le háromszor egymás után, de minden egyes dobása is, amit a bábúra mért, pontosan a közepébe talált. Hibátlan edzésen van túl, mégsem tud örülni a sikerének, hiszen nem csak egy edzésen akar hibátlanul teljesíteni, hanem a végső összecsapásában is, amit a bátyjával kell majd megejtenie.

  - Ügyes vagy - dicsérem meg, miközben mellé pattanok, és megölelem. Sasukének már régóta nincs senkije, csak én. Én vagyok az egyetlen támasza, és tudom jól, hogy ez visszafele is igaz. Mióta Itachi megölte mindkettőnk családját és elhagyta a falut, csak ketten maradtunk.

  - Hm - hümmög, mintha ez igazán nem számítana dicséretnek, azonban én tudom, milyen sokat is jelent neki, hogy vele vagyok. Nem tud velem úgy edzeni, mint anno Itachival, azonban van valamim, ami Sasukének nagyon sokat segít. A Sutaganom.

  - Holnap indulsz, igaz? - váltok témát, mire rám kapja a tekintetét. Ugyanolyan sötét szemei vannak, mint Itachinak, ugyanaz a kisugárzás, ugyanaz a vonás, szinte kiköpött Itachi, csak kicsiben. A lányok már most odavannak érte, később pedig biztos vagyok benne, hogy le sem fogja tudni vakarni őket magáról.

  - Nem tudhat róla senki sem - emlékeztet, mire bólintok. - Ha elég erős vagyok, eljövök érted, és együtt megkeressük azt a szemétládát. Végignézheted, ahogy végzek vele.

  - Ha nem ölöm meg én előbb - emlékeztetem, hogy ha én találkozom szembe vele előbb, én fogom megölni.

  - Ugyan, még engem sem tudsz legyőzni - enged el felém egy félmosolyt. Ezért valószínűleg a korabeli lányok oda meg vissza lennének.

  - Addigra én is erősebb leszek ám! Mindent bele fogok adni az edzésbe, nem fogok lemaradni tőled, Sasuke. Ezt megígérem neked!

  - Úgy legyen - bólint, majd elindul hazafelé, én pedig vele tartok. Mióta nincs családunk és csak ketten maradtunk az Uchiha klánból, úgy döntöttünk, hogy legcélszerűbb, ha együtt lakunk. Egy a klánunk, egy a célunk, és azóta egy lett a lakásunk is.