KIRARABU - 24. fejezet

      Deidara bejelenti, hogy nemsokára hozza a Jinchurikit, majd egy agyagmadarat életre kelt, hogy berepülhessen vele a faluba, ezzel pedig el is kezdődik az egy-farkú démon levadászása.

  - Fentről fogjuk a falut letámadni — ismerteti a tervét Dei, és egy nagy vigyorral változtatja az agyagmadarát óriási méretűre, hogy a hátára felpattanhasson.

“A Shukaku ereje egy emberi áldozaté. Sabaku no Gaara... hmm. Lássuk... milyen személy is ő?” — gondolja magában, és fel is száll a magasba. Egy tiszteletkörrel jutalmazza két társát, ezzel is kicsit kérkedve, hogy lássák Sasoriék, milyen nagyszerű is a művészete.

  - Deidara, nem érünk erre rá — szól fel Sasori, aki a Hiruko nevű bábujában bújt el. Ez a legfőbb fegyvere, ami egyszerre fegyver és páncél is számára.

     A szőke férfi beszáll a madarával a falu fölé, és a szemére erősített szerkezettel elkezdi felmérni a terepet. Három őrt pillant meg az épületek tetején.

     Deidarát eleve idegesíti Sunagakure művészeti elrendezése. Úgy gondolja, az egész egyszerűen nem művészi, ellenben micsoda művészetet lehet majd kihozni belőle, miközben porig rombolja az egészet. Ismét egy nagy vigyor terül el a száján, ahogy elképzeli, hogy az ő művészete által alkothat.

     Az övére erősített táskába nyúl, hogy a kezén lévő száj munkálkodni tudjon három kisebb agyagpókon, amiket végül ledob a falu felett. A három őrtől nem messze érnek célba, Dei egy jutsuval pedig életre is kelti a "lényeket", amik lassan elkezdenek az őrök felé mászni.

     A Kazekage, Sabaku no Gaara az irodájában ül, és egy negatív érzés kezd felülkerekedni rajta. Nem tudná kifejteni, mit is érez, olyan, mintha egy belső erő késztetné, hogy körbenézzen Sunagakure területén. Mintha veszély fenyegetné a szeretett faluját — jut eszébe, és nem is késlekedik, hogy meginduljon egy őrjáratra.

     Eközben a kis pókok sikeresen felmásznak az őrökre, Deidara véglegesíti a jutsuját, ami hatására a pókok felrobbannak, ezzel hatástalanítva a három őrt. Elégedett a munkájával, ám eszébe kell juttatnia, hogy bár ez szórakoztató volt, nem emiatt jött.

     Az agyagmadár alább száll egy épület felett, így Deidara könnyedén le tud ugrani róla, hogy az egyfarkú Jinchurikije keresésére induljon. Nem kell sokat keresgélnie, ugyanis a Kazekage közvetlenül előtte áll, egy pár méterre tőle.

“Ez könnyebb volt, mint gondoltam, hm” — fut át az agyán, ahogy felegyenesedik, és Gaara szemébe néz.

     Nem tudok csak a szobámban ücsörögni. Egyszerűen képtelen vagyok rá, mikor tudom, hogy Deidaráék most vannak Sunagakure környékén, hogy elhozzák a Jinchurikit. Aggódom, és ezen az sem segít, hogy pont most élem a női napjaim, így mellé még ingerlékeny is vagyok.

  - Nem lesz bajuk — nyugtat már sokadszorra Konan.

  - Így van. Deidara művészete erős, és ott van vele Sasori meg… — kezdi Nichi, majd elhúzza a száját. Nos igen, Tobi képességeiről nem sokat tudunk, viszont az szerintem bőven elég, amit itt látunk tőle nap mint nap. Nem egy túl komoly és megbízható személy.

  - Ha Tobi miatt elbukik a küldetés… — szorítom össze a fogaimat sziszegve, de a mondatom ennyiben marad, mert egy hologram kezd kirajzolódni köztünk. Pein azonnal fel is pattan ültéből, hiszen ez csak egyet jelenthet: Tobi le akarja adni a jelentést a küldetés jelenlegi állásáról.

  - Tobi megjöööööött — sipít a narancs maszkos férfi. 

  - Már ideje volt — jegyzi meg Pein. — Hogy alakulnak a dolgok Sunagakuréban?

  - Deidara-senpai bejutott a faluba és a Jinchuriki keresésére indult.

  - Remek. És addig ti Sasorival? — vonja fel a szemöldökét a vezér.

  - Várunk — ujjong Tobi, mintha ez jó hír lenne.

  - Ha baja esik Deidarának, mert ti... — kezdem sziszegve, de Pein közbeszól.

  - Meake, nyugodj — parancsolja nekem, majd ismét Tobi illúziójához fordul. — A küldetést együtt kaptátok, nem csak Deidara. Vegyétek ki a részeteket belőle, és gyeretek vissza sikerrel — osztja a további parancsokat a piercinges.

  - Igyekszünk — szalutál Tobi, majd semmivé válik a hologramja. Abban a pillanatban felpattanok és elindulok kifelé.

  - Most hova mész? — néz utánam Itachi.

  - Edzeni. Nem tudok csak ülni — vezetem a tekintetem Itachiról Peinre gorombán, majd becsapom magam után az ajtót.

  - Itachi, figyelj rá, nehogy valami meggondolatlanságot tegyen — utasítja az Uchihát, aki amúgy is szíve szerint utánam eredt volna, de így legalább foghatja arra, hogy csak parancsot teljesít, így elindul utánam.